Visszaszámlálás, Madár újra edz
Erdei Zsolt: „Egy hetet sajnos ki kellett hagynom, de szerencsére a héten újra teljes erővel készülhetek. Ha minden jól megy, rövidesen kiderül, hogy ki lesz a következő ellenfelem, és pontosan hol, és mikor lesz a gála. Zogával most december elejére készülünk, erre időzítjük a csúcsformába hozatalt. Három hónap kihagyás után nehéz volt újra edzésbe állni, de egyre jobb formában, lendületesebbnek érzem magam, és a pulzus-értékeim is egyre jobbak. Az új edzőteremben speciális gépek is vannak, így sikerült egy kicsit színesebbé, változatosabbá tenni az erőnléti tréninget. Az edzések intenzitása egyre nagyobb, pörgősebb, a megterhelés is folyamatosan nő, így még inkább különös gondot fektetünk a testi regenerálódásra, relaxálásra. Pontosan ezért örülök annyira a Ramada felajánlásának, hiszen ebben a komplexumban minden lehetőség adott, hogy valóban professzionális körülmények között, csak a munkámra koncentrálva készülhessek fel. Az edzéseket követően sport és relax masszázsokon, szauna szertartásokon veszek részt, élvezem a Spa részleg szolgáltatásait, hiszen ezzel is segítem a lazítást, regenerálódást.”