Aquaworld Surf Rider

2009. dec. 19.

Az erős havazás és az országos forgalmi dugó sem tántorította el a szörf kedvelőit, hogy 2009. december 19-én, szombat délután ellátogassanak a budapesti Aquaworld – Vízibirodalmba, hogy megnézzék az első szörfversenyt, melyet speciális állóhullám szörf medencében rendezett a Magyar Hullámlovas Szövetség.

A rangos esemény egyben a magyar versenysorozat utolsó állomása is volt. A 12 meghívott induló 3 versenyszámban – free open, board trickk és rodeo - mérte össze tudását. A free open számban Lorenzó vezetésével a hagyományos hullámlovas trükköket értékelte a zsűri.

Ezt követte board trick, azaz a deszkás ügyességi- és akrobatikus trükkök, amely talán a leglátványosabb szám volt a nap folyamán. A lelkes szurkolók és a vendégek folyamatosan bekapcsolódhattak a programba és szakoktatóval kipróbálhatták a surf, medencés változatát.

A rendezők a rendezvény végére tartogatták a rodeó számot, melyben 2 versenyző lovagolta egyszerre a hullámot, és a cél a hullámon maradás volt. Kinter Oszkár műsorvezető és Horváth Kinga wakeboard Magyar Bajnok kommentálta az eseményeket és szórakoztatta a közönséget.

 

 

Aquaworld Surf Rider - Free (férfi)

1. Balogh Gergely

2. Lotfi Peiman

3. Herczeg Levente

 

Aquaworld Surf Rider - Free (női)

1. Németvölgyi Emese

2. Takár Ivett

 

Aquaworld Surf Rider - Board Trick

1. Balogh Gergely

2. Lotfi Peiman

3. Herczeg Levente

 

Aquaworld Surf Rider - Rodeo

1. Herczeg Levente

2. Szörényi Attila

3. Truso Lukács

Online Szállásfoglalás
bezár
Vendégek
Promóciós kód
Segítség